2011. május 9. hétfő
Sebastian Vettel legalább olyan könnyedén nyerte meg az 58 körös Török Nagydíjat, mint amilyen egyszerűen kibérelte szombaton a pole-t. A Red Bull kettős győzelmét az utolsó körökben Mark Webber nagy csatában biztosította be, de a legyőzött Fernando Alonso sem szomorkodhat, hiszen idei első dobogóját ünnepelhette Isztambulban. A Kínai Nagydíjat követően ismét rendkívül izgalmas, fordulatokban és előzésekben gazdag versenyt láthatott a nagyközönség.
A Török Nagydíj 23 fővel indult el, ugyanis a 22. rajtkocka üresen maradt, mert Timo Glock a bemelegítő kör után visszatért szerelőihez a bokszba. A Virgin sebességváltója adta meg magát, így a németnek már a rajt előtt véget ért a versenye.
Sebastian Vettel startja nagyon sima volt, ezzel szemben a poros oldalról rajtoló Mark Webbert megelőzte a harmadik helyről induló Nico Rosberg. Az ausztrált még Lewis Hamilton is célba vette, ám a brit pilóta túl nagy lendületet vett, és lecsúszott az ideális ívről, ennek következtében Fernando Alonso és csapattársa, Jenson Button is elé került. A 10. helyről induló Felipe Massa is jól kezdett, és hamarosan már a hetedik helyen haladt Lewis Hamilton mögött. Ehhez persze szüksége volt egy kis segítségre, amit Vitalíj Petrov és Michael Schumacher csatája oldott meg. A két pilóta kicsit összeakadt és végül egy sérült első szárnnyal a Mercedes húzta a rövidebbet.
A mezőny hátsó régiójában Kamui Kobajasi kezdte meg menetelést, és az utolsó helyről egy kör alatt már a 18.-ra ugrott fel, majd hamarosan már a 14. helyen autózott. Közben csapattársa, Sergio Perez egy első légterelőért volt kénytelen meglátogatni a csapat szerelőit, ennek köszönhetően utolsóként folytathatta a futamot.
Az első köröket kemény csaták jellemezték még az élmezőnyben is: Webber hamarosan támadásba lendült, és a célegyenesben a DSR zónában erőből megelőzte Rosberget, közben a mclarenesek is jókat csatáztak egymással.
A kerékcserék első hulláma után a két Red Bull maradt az élen, Alonso és Hamilton azonban megelőzte Rosberget. Az élmezőnyből utolsóként Button váltotta le használt abroncsait, így kissé visszaesett, egészen a hetedik helyig. Buton rövid ideig premier plánban élvezhette, az előtte lévő Rosberg – Massa páros rendkívül látványos csatáját, majd hamarosan ő is csatlakozott, és előbb Rosberget, majd a ferrarist is maga mögé utasította.
Közben megkezdődött a kiállások második turnusa, ami után az élen álló négyes (Vettel, Webber, Alonso, Hamilton) sorrendje megmaradt, mögéjük pedig a kerékcsere taktikának köszönhetően Petrov zárkózott fel.
A 28. körben Alonso megérkezett a második helyen álló a Red Bullra, majd a következő körben a DSR zónában külső ívről könnyedén meg is előzte riválisát. Közben a hatodik helyen álló csapattársának, Massának ismét Buttonra kellett figyelnie. A brazil versenye közel nem ment olyan simán, mint spanyol kollégájának, és ebbe saját hibája, valamint egy kisebb bokszutcai baki is közrejátszott, végül csak a 11. helyen intette le a kockás zászló.
Lewis Hamilton is vesztett egy kis időt a bokszban ( a harmadik kiállásnál a jobb hátsó kerékkel bajlódtak a szerelők, ami miatt a brit kb. 10 másodpercet bukott el), ezzel együtt a negyedik bokszkiállások hulláma után is megtartotta negyedik helyét, mint ahogy az élen álló trió is.
A leintés előtt hat körrel azonban Webber beérte spanyol ellenfelét, és látványos kerék-kerék elleni csatában visszavette a második helyet. Alonso pár pillanatig még próbálkozott visszatámadással, ám végül meg kellett elégednie a dobogó legalsó fokával.
Az élmezőnyből egyedüliként három kiállásos taktikát választó Jenson Button sem tudta megtartani ötödik helyét Rosberggel szemben. Mögötte a két Renault ért célba Heidfeld és Petrov sorrendben, majd Sebastian Buemi, és az utolsó helyről rajtoló Kamui Kobajsi érkezett be pontszerző helyeken.
A többség egyébként a négykiállásos stratégiát választotta, így rekordszámú (82!) bokszkiállást jegyezhet az isztambuli létesítmény.
A leggyorsabb kört ( 1:29.703) Mark Webber futotta, az egyetlen kieső (Glockon kívül) pedig a Force India újonca, Paul di Resta volt.
Török Nagydíj eredménye:
Versenyző | Csapat | Hátrány | |
1 | Sebastian Vettel | Red Bull-Renault | 1:30:17.558 |
2 | Mark Webber | Red Bull-Renault | +0:08.807 |
3 | Fernando Alonso | Ferrari | +0:10.075 |
4 | Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | +0:40.232 |
5 | Nico Rosberg | Mercedes | +0:47.539 |
6 | Jenson Button | McLaren-Mercedes | +0:59.431 |
7 | Nick Heidfeld | Renault | +1:00.857 |
8 | Vitalíj Petrov | Renault | +1:08.168 |
9 | Sebastien Buemi | Toro Rosso-Ferrari | +1:09.394 |
10 | Kamui Kobajasi | Sauber-Ferrari | +1:18.021 |
11 | Felipe Massa | Ferrari | +1:19.823 |
12 | Michael Schumacher | Mercedes | +1:25.444 |
13 | Adrian Sutil | Force India-Mercedes | +1 kör |
14 | Sergio Perez | Sauber-Ferrari | +1 kör |
15 | Rubens Barrichello | Williams-Cosworth | +1 kör |
16 | Jaime Alguersuari | Toro Rosso-Ferrari | +1 kör |
17 | Pastor Maldonado | Williams-Cosworth | +1 kör |
18 | Jarno Trulli | Lotus-Renault | +1 kör |
19 | Heikki Kovalainen | Lotus-Renault | +2 kör |
20 | Jerome D’Ambrosio | Virgin-Cosworth | +2 kör |
21 | Narain Karthikeyan | HRT-Cosworth | +3 kör |
22 | Vitantonio Liuzzi | HRT-Cosworth | +5 kör |
Vilgábajnoki pontverseny állása a Török Nagydíj után
Sebastian Vettel: 93
Lewis Hamilton: 59
Mark Webber: 55
Jenson Button: 46
Fernando Alonso: 41
Felipe Massa: 24
Nick Heidfeld: 21
Vitalíj petrov: 21
Nico Rosberg: 20
Kamui kobajasi: 8
Michael Schumacher: 6
Sebastien Buemi: 6
Adrian Sutil: 2
Paul di Resta: 2
Konstruktőri pontverseny:
Red Bull: 148
McLaren: 105
Ferrari: 65
Renault: 42
Mercedes: 26
Sauber: 8
Toro Rosso: 6
Force India: 4
Fotó: www.f1fanatic.co.uk
Forrás: formanet.blog.hu
Címke: forma1, Sebastian Vettel, Török Nagydíj
Minden jog fenntartva © 2025 Grid Girls – Hostess, Modell, Szexy lányok, képek, videók, rendezvények, magazin, promoció / Üzemeltető / Médiaajánlat | Információk: Felhasználási és adatkezelési szabályzat | Facebook / Koktélreceptek, sztárinterjúk: www.koktelrecept.hu | Médiapartner: www.medioworks.com / Partnerek: Hirdessen itt! | Írjon nekünk: info[kukac]gridgirls.hu / Tartalom: Grid Girls oldal tartalma http://tagboard.com/gridgirls
Leave a Comment
You must be logged in to post a comment.