Fantasztikus női pályacsúcs a Hungaroringen | Grid Girls - Hostess, Modell, Szexy lányok, képek, videók, rendezvények, magazin, promoció
Fantasztikus női pályacsúcs a Hungaroringen

Fantasztikus női pályacsúcs a Hungaroringen

2011. április 27. szerda

Húsvétkor sokaknak a pihenésé volt a főszerep, de nem a gyorsasági motorsport magyar versenyzőinek. Ők a Hungaroringen töltötték az ünnepi hétvégét, ahol az Alpok-Adria Bajnokság nyitófutama mellett a Magyar Bajnokság második fordulóját rendezték meg.
Versenyzőnk, Kovács Niki a szokásosnál is sűrűbb programnak nézett elébe, hiszen vasárnap három versenyen is rajthoz állt. Nem is akármilyen eredményekkel!

Kovács Niki

Kovács Niki

A sort az Alpok-Adria Bajnokság Supestock600-as versenye nyitotta. Niki a második időmérőt kihagyta, de így is az ötödik sor elejéről indulhatott a 30 fős nemzetközi férfi mezőnyben. Egy jó rajtot követően, sikerült eljönnie a középmezőnnyel, és már az ötödik körben megdöntötte korábbi egyéni legjobbját, mely egyben a női pályacsúcs is volt.
Újabb három kör és néhány előzés után pedig sikerült az, amiért igazából rajthoz állt ezen a versenyen, 1 perc 58 másodpercen belül motoroznia! Egészen pontosan 1:57.627-nél állt meg a stopper. Ekkor még ez volt az új női rekord. De nem sokáig.

Pár óra elteltével már a Magyar Bajnokság Superstock600-as futama várt versenyzőnkre. Akárcsak április elején, most is a nyolcadik helyről indulhatott. A mezőny ezúttal lassan szakadt csak szét, Niki pedig tartotta az iramot a többiekkel, mi több, előzést előzés követve, egyre előbbre jutott. Néhány kör elég volt, hogy három férfit is maga mögé utasítson, majd megkezdte a felzárkózást a következő „áldozat” felé. Két kör alatt három másodperc hátrányt

Ennyin múlott a harmadik hely az ob-n

Ennyin múlott a harmadik hely az ob-n

ledolgozva (ekkor két újabb alkalommal futott egyéni csúcsot) máris a negyedik helyezett nyakán volt, aki a második próbálkozás után már nem tudta visszaelőzni a szélvészgyors lányt. Niki ekkor még rá tudott tenni egy lapáttal, megfutva a valaha volt legjobb női köridőt a mogyoródi pályán,

A női verseny 600-as dobogósai és az új női pályacsúcs

A női verseny 600-as dobogósai és az új női pályacsúcs

1:56.914-et. A második helyen haladó versenyző elesett, így Niki harmadikként kezdte meg az utolsó kört. Nem számított azonban a mögötte érkező társra, biztonsági utolsó kört futva, nem zárta az íveket, így három kanyarral a leintés előtt leszorult a dobogóról…

Búslakodásra nem volt sok idő (és ok sem igazán), mert már következett is a női bajnokság futama. Mivel a pályán lévő két forgalmazó egyikének sem volt már olyan keverékű abroncsa, amit lányunk az egész hétvége során használt, egy másik, puhább gumival állt rajthoz. És ez meg is pecsételte a továbbiakat. Tapadás híján gyakorlatilag a pályán maradás volt a legnagyobb feladat, illetve egyben behozni a motort a célba. Okos motorozással ezt teljesítette, elhozva kategóriájának első helyezését is.

Támogatóink, akik nélkül ezek az eredmények nem lennének: Yamaha City, Terbo sro, Bódis Exhaust System, Danger Bikes, Karasna, Dunlop – Déli Városkapu Kft., Fitness Factory, GiryaFit, GAS, Hajas Szalonok, L’oreal, Dent Elite, Tork, BRorganisation, Pannónia-ring, Ciao Mario Étterem, MyActionCam, LAGrade Nyomdaipari Szolgáltató Kft, cegesajandek.com.
A beszámoló technikai hátterét a NOTEBOOKSTORE üzlethálózat biztosította.

Grid Girl-ek között

Grid Girl-ek között

Kovács Niki nyilatkozata:
„Ha valaki azt mondja nekem a nap elején, hogy közel másfél másodperccel megjavítom a korábbi csúcsomat, valószínűleg kinevetem. Ahogy rajtam is jót mosolygott a csapatom, amikor az Ob-futam előtt azt mondtam félig viccesen: gyerünk, fussunk egy 1:56.9-et! De mint tudjuk, minden viccnek a fele igaz, legbelül én is érzetem, hogy meglehet ez a köridő. És meglett! A női versenyen esélyem sem volt hasonló időket futni. Már a bemelegítő körön majdnem elestem a sikánnál, egyáltalán nem tapadt a gumim. Ez a keverék, amivel rajthoz álltam, 40 fokos aszfaltra van kitalálva, nem pedig 20 fokosra, amilyen este hétkor volt a pálya. Így nem is erőltettem túl a dolgot, csak az lebegett a szemem előtt, hogy elhozzam a maximális 25 pontot.
Az egyetlen, amit sajnálok, hogy nem sikerült megtartanom a harmadik helyet, és dobogóra állnom a fiúk között. De úgy érzem, lesz ez még másképp is. Drukkoljatok!”

No1 Mini és Motoros team

Címke: , , ,

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.

Sidebar

Shopmanager.hu