Marco Simoncelli balesete Sepangban | Grid Girls - Hostess, Modell, Szexy lányok, képek, videók, rendezvények, magazin, promoció
rip sic3

Addio Marco!

2011. október 23. vasárnap

Marco Simoncelli helyi idő szerint 16:56-kor életét vesztette Sepangban. Ez a hír. Ami mögötte van, döbbenet, fájdalom, hitetlenkedés és még több fájdalom.

Annyi gondolat és kérdés kavarog a fejemben… Nem is tudom, hol kezdjem. Nem akarom elhinni, hogy alig több mint egy év elteltével megint egy versenyző(társ) elvesztéséről kell írnom. Tavaly Misanóban a helyszínen éltem meg Shoya Tomizawa tragédiáját, most itthon ülök a laptop előtt. Nem tudom, melyik a rosszabb…

Ott akarok lenni, hogy megölelhessem Paolót, Marco édesapját, akivel sosem megyünk el egymás mellett néhány kedves szó nélkül, Katie-t, a barátnőjét, aki mindig mosollyal fogad, Fausto Gresinit, aki épp most válaszolt az sms-emre, Aldót, a csapat sajtófőnökét vagy Carlo Pernatot, Sic menedzserét, akiktől nem tudok olyat kérni, amiben ne segítenének.

Büszkén mondhatom, hogy az évek során részese lettem egy családnak, a MotoGP családjának. És ez a család most elveszítette egy kiemelkedő tagját.

Írhatnék az eredményeiről, de inkább az emberről szólnék, a védjegyévé vált nagyhajú srácról, aki csak akkor nem mosolygott, ha nyomós oka volt rá. Már gyerekként komolyan vette a versenyzést. Sok anekdotát hallottunk erről a régi versenytársaktól és barátoktól, mint Mattia Pasini vagy Valentino Rossi. Aztán magunk is meggyőződhettünk kemény és néha talán tényleg meggondolatlan stílusáról, gondoljunk csak vissza az elhíresült harcokra a 250 kcm-es géposztályban Héctor Barberá vagy Álvaro Bautista ellen.

Volt is „rettegés”, amikor kiderült, 2010-ben már a királykategóriában láthatjuk Marcót. Sokan talán abban bíztak, hogy a legnagyobbak közé lépve majd benő a feje lágya, de nem így lett. Ráadásul az év végére igencsak összeszokott a Hondával, azaz már a tempójától is volt miért tartaniuk a többieknek. Idén (már gyári versenyzőként) sokszor tényleg forrófejűsége
fosztotta meg a dobogótól, ráadásul több versenyzővel is összetűzésbe keveredett agresszív vezetési stílusa miatt. Lorenzo Estorilban kezdte őt kritizálni, majd Pedrosa is beállt a sorba a Le Mans-i esetet követően. Sosem felejtem el Marco arcát Mugellóban a csütörtöki sajtótájékoztatón, miután hiába nyújtott békejobbot Pedrosának.

Érzékeny srácként nagyon nehezen élte meg az őt ért támadásokat. Mindez már a múlté. Bárcsak ne lenne az…

Látva, hogy sisak nélkül fekszik a földön a borzalmas ütközést követően, tudtam, hogy baj van. Persze egyre csak az ellenkezőjét ismételgettem, de versenyzőként én is tudom, hogy ha a sisak leesik egy versenyző fejéről, az nem sok jót jelent…

Aztán amikor megláttam az IRTA munkatársait, hogy jelzik a csapatoknak, törölték a versenyt, nem volt többé kérdés, nagy a baj.

Majd Carmelo Ezpeletát mutatták a kamerák, ahogy egyesével vált szót a versenyzőkkel. Egy újabb nagyon rossz jel. És végül jött a hír, amit senki nem akart látni, hallani.
Először az ismerősöktől a közösségi oldalakon és végül a képernyőn… Vége. Nincs tovább. Supersic elvesztette a harcot.

De hisz maga az esés olyan ártalmatlan volt, csak kicsúszott. Igen, pechesen, hiszen a motor is és ő is visszapörgött az ideális ívre, de ha mindez nem a második körben történik, és már szétszóródik a mezőny…Tudom, az életben nincsen ha, de akkor is.

Felfogni sem tudom, hogy mennyire hasonlít az eset Tomizawa tavalyi balesetére. A hivatalos tájékoztatás szerint fej-, nyak- és mellkas sérüléseket szenvedett, amikor versenyzőtársai elütötték.

Mit érezhet vajon Colin Edwards és Valentino Rossi, akiknek esélyük sem volt elkerülni az ütközést…? Rossi, aki nagyon jó barátja volt Marcónak, aki a legnagyobb támadások idején is mellette állt. Mit érezhet most Fausto Gresini, aki Daijiro Kato után egy újabb versenyzőjétől kell, hogy örök búcsút vegyen? Mit érezhet a csapat és legfőképp a családja? Paolo, aki
minden versenyen mellette volt, és Katie, aki évek óta tartotta szerelme fölé az esernyőt a rajtrácson?

Feldolgozhatatlan fájdalom, amely idővel nyilván csillapodni fog. Mert ez az élet rendje. De most még nem tudom elképzelni, milyen lesz másfél hét múlva ezeknek az embereknek a szemébe nézni Valenciában, és megölelni őket. És milyen lesz újabb egy hét elteltével felvenni a bőrruhát és motorra ülni.

De azt tudom, hogy egy csupaszív fiút veszítettünk ma el, aki a sikerek ellenére is ember maradt. Amikor Brnóban a régóta áhított első MotoGP-pódium után arra kértem, hagy fotózzam le egy barátomnak szánt üzenettel, nemcsak készségesen vette kezébe a Böröczki Pepinek címzett papírt, hanem felismerte Pepi nevét, és azonnal mesélni kezdte nekem a két évvel ezelőtti közös élményeket. Remélem, azóta Börő már előadott neki egy műsorszámot, és ő mosollyal az arcán figyel mindeket. Azzal a jellegzetes mosollyal, amit sohasem feledek.

Nyugodj békében, Marco!

 

Címke: , , , ,

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.

Sidebar

Shopmanager.hu