Vettel szerint nem változott sokat az élete | Grid Girls - Hostess, Modell, Szexy lányok, képek, videók, rendezvények, magazin, promoció
Vettel: "A címem nem változtatta meg nagyon az életem"

Vettel: “A címem nem változtatta meg nagyon az életem”

2011. március 7. hétfő

Mint a Forma1 versenyek eddigi legfiatalabb világbajnokának, a Red Bull Sebastian Vettel-ének megbocsájtható, ha kicsit elégedett magával, amint megcélozta a 2010-es titulusának megvédését ebben a szezonban.

De egy visszafogott Vettel is egyértelműen elutasítja azt a felvetést, hogy egy egyes szám felragasztása az autójára bármi különbséget jelentene 2011-ben.

‘Jó volt a tél során egy kis időt fordítani magamra’ mondta a 23 éves német a Red Bull hivatalos honlapján. ‘ Együtt töltöttem a barátaimmal és a családdal. Ismét nekikezdtünk az új autóknak, előkészültünk az új szezonra, de összességében nem mondhatom, hogy az élet sokat változott.’

’Nem származik előnyöm az egyes számból az autómon. Kellemes érzés. A múlt év nagy siker volt és nagy megkönnyebbülés részemre. Remélhetőleg egy kicsit erősebbé tesz, de kétségtelen ez egy hosszú, kemény és nehéz szezon lesz’

Sebastian Vettel

Sebastian Vettel

Szemben az ő mindig szerény tiltakozásával, Vettel már jó irányban halad egy második versenyzői korona kihívására felé. Az új RB7 már elismerten az egyike a legerősebbnek számító autóknak az előszezon tesztjén. Vettel maga pedig kétszer vezette az időmérést két egymást követő napon is legutóbb a bercelónai teszten.

Vettel azonban hajthatatlan, hogy még túl korai bárminemű stabil következtetést levonni a csapat 2011-es gépének a relatív sebességéről .

“Úgy néz ki, jó autónk van, de még korai, messze korai ezt kijelenteni,’ mondta ’ szóval várnunk és meglátjuk. Rengeteg változtatás van, amely rengeteg munkát igényelt a tél során ahogy megpróbáltuk az egész összeállítást rajtra késszé tenni a szezonra. Elfoglaltak vagyunk és mindannyian próbáljuk a legjobbat adni magunkból, hogy a lehető legjobb összeállítást kapjuk.

Vettel úgy véli az egyik lehetséges buktató a második címhez vezető úton az idei gumi. Az új hivatalos szállító a Pirelli szándékosan hozott a sportba néhány meglehetősen kevéssé ellenálló keveréket, mint amit mindenki elkezdett használni a Bridgestone időszak alatt –egy változás amit az olasz cég –és Vettel- állítja, hogy  fokozni fogja az izgalmakat a Grand Prix alatt.

’A gumik nagyon különböznek az előző éviektől” mondta.’De ismételten, ugyanaz mindenkinek. Azt hiszem látni fogjuk, hogy a versenyzés változik. Úgy vélem egy kiállás lehetetlen ezzel a fokozattal, még talán kettő is. Így azt hiszem legalább három vagy négy kiállásos versenyek lesznek.Azt hiszem mindez nagyon érdekessé teszi.’

Vettel a tesztpályán lesz jövő héten ismét, amikor a végső előszezoni szakasz zajlik a barcelonai Katalán pályán.

Forrás: www.formula1.com

Fotó: f1fanatic.co.uk, connect.in.com

Címke: ,

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.

Sidebar

Shopmanager.hu