Michelisz második lett az év WTCC-versenyén a Hungaroringen | Grid Girls - Hostess, Modell, Szexy lányok, képek, videók, rendezvények, magazin, promoció
Foto: autopult.hu

Michelisz második lett az év WTCC-versenyén a Hungaroringen

2011. június 10. péntek

Június első hétvégéjén első alkalommal látta vendégül Magyarország a Túraautó Világbajnokság, ismertebb nevén a WTCC mezőnyét, ami nagy dolog, a 25 éves Hungaroring történetében!
Ez a hetedik éve élő sorozat a nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) egyik legdinamikusabban fejlődő szériája, jelenleg 16 nemzet 21 versenyzője vesz részt benne, négyféle gyártó autóival. A Forma-1 és a WRC után a WTCC vonzza a legtöbb tévénézőt.
A sorozat sikerének egyik titka, hogy a WTCC-ben induló autók nagyon hasonlítanak az utcai megfelelőikre, még ha a lemezek alatt nem is lehet sok közös alkatrészt felfedezni. Ami még különleges vonzerőt jelent a nézőknek, hogy itt a bizonyos szintig engedélyezik a koccanásokat, kisebb lökdösődéseket és az autók is úgy vannak megtervezve, hogy bírják az ilyen igénybevételt.
A versenyt nálunk is óriási érdeklődés övezte, már reggel hatalmas dugó alakult ki Mogyoród több kilométeres környékén, becslések szerint 55 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre, szinte annyian voltak, mint egy Forma-1-es futamon!
Az izgalmas összecsapás egyik külön vonzóereje lehetett a kilátogatók számára, hogy a sorozatnak tavaly óta magyar résztvevője is van, a már futamgyőztes Michelisz Norbert, ráadásul a belépés az állóhelyre és a tribünökre (kivéve VIP-tribün) a versenyek alatt ingyenes volt, sőt, aki akart, a boxutcában is végigsétálhatott, mindössze 1500 forintért.
Minden versenyhétvégén két 25 perces futamot tartanak, az egyiket repülő, a másikat álló rajttal. A második versenyen az első időmérő edzés első tíz helyezettje fordított sorrendben várhatják a rajtot, ami garantálja a sok előzést és az izgalmas versenyt.
Micheliszéknek rosszul kezdődött a futam, ugyanis a rajtrácsot későn hagyták el a Zengő csapat szerelői, mert az emelő karja az autón maradt, ezért később még büntetést is kaphatnak.
Aztán a repülőrajtos első verseny remekül indult a magyar versenyzőnek, ugyanis már az első kanyar után feljött az ötödikről a második helyre. A kritikus első féktávon való tülekedésben egy pillanatra összeért Javier Villa BMW-jével, a spanyol pedig kevéssel később Yvan Müller Chevrolet-jét pöccintette meg, aki keresztbe állt, és több másik versenyzőt is lelassított.
A második kanyartól így már a belső íven maradt Michelisz állt a második helyen, aztán követte a győztes Menut egészen a célig. A célegyenesben minden körben felállva buzdította őt a közönség, aminek eredményeképp a futam végére már egy másodpercen belülre felzárkózott a kék Chevrolet mögé, de előzési pozícióba sajnos így sem jutott.
A BMW-vel versenyző magyar a második hely mellett a verseny leggyorsabb körét is megkaparintotta (1:57.552).
Hatalmas volt a harc a Michelisz mögött jócskán lemaradt bolyban az utolsó dobogós helyért is.
A második verseny sokkal kevésbé alakult jól a magyar pilóta számára. Már a negyedik helyen haladt az állórajtot követően, amikor összeakadt a túl korán fékező Mehdi Bennanival, ezért leszorult az első kanyar előtt belső íven félig a fűre. A rossz tapadás miatt nem tudott lelassítani, és kiütötte az élen haladó Kristian Poulsent. Michelisz BMW-je komolyan megsérült a balesetben, de a bokszba még be tudott jönni.
Közben megérkezett a zivatar a pályára, a szakadó esőben versenyben maradt autók estek-keltek a pályán a mintázat nélküli abroncsokkal, egyszerre kezdett roncsderbire és ralikrossz-versenyre hasonlítani a túraautó-futam. Tarquini hatalmas bravúrt hajtott végre, amikor az erősen vizes aszfalton a hármas kanyarban kívülről megelőzte a versenyben vezető Tom Coronelt és Alan Menut.
Három kör után megelégelték ezt a sportfelügyelők, és piros zászlóval ideiglenesen leállították a versenyt húsz percre.
Az első hét sorrendje Tarquini, Coronel, Menu, Müller, Fabiani, Huff, Monteiro volt az újraindítást követően. Tarquini nem sokáig tudta megtartani a vezetést, előbb Müller, majd Huff is megelőzte. Az első futamon győztes Menu ütközött Coronellel, megpördült, és a kerítésnek csapódott a hármas kanyar utáni egyenesben. Végül Coronel végzett a negyedik helyen, miután hosszas csatában maga mögött tudta tartani Tiago Monteirót és Michel Nykjaert. A sokáig negyedik helyen haladó Robert Dahlgren sokáig úgy tűnt, hogy a Volvo legjobb eredményét állíthatja be, de két incidense miatt (Monteiróval és Oriolával koccant) áthajtásos büntetésre ítélték, ezért visszaesett a kilencedik helyre. A kaotikus versenyben végül Yvan Müller győzött Robert Huff és Gabriele Tarquini előtt. Rengeteg autó feladta kisebb-nagyobb ütközések miatt, ilyen eseménydús verseny talán még nem volt a WTCC történetében.
Michelisz a hűtő- és lökhárítócsere miatt sajnos körhátrányból indult az újraindítást követően. Már csak a közönség kedvéért és a tesztelés miatt autózott, de a sérült autóval is ismét sikerült a leggyorsabb kört megfutnia. Erre az a magyarázat, hogy ő a többiekkel ellentétben száraz pályára való gumikkal jött ki a bokszból a szerelést követően, és a verseny végére nagyjából felszáradt a pálya.
Norbert a futam utáni sajtótájékoztatón elégedetten nyilatkozott:
“Ugyan a nézőket nem hallottam, de láttam mindent, a célegyenesnél felállva tomboltak, ez fantasztikus érzés volt. Mivel megvan a dobogó, ami az elsődleges célom volt, nem vagyok túlságosan csalódott, mert ennél többet nem is igazán kívánhattam volna.”
Gratulálunk Norbinak, és további hasonló sikereket kívánunk!!

Címke: , , ,

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.

Sidebar

Shopmanager.hu