Villám csapott a fiatal versenyzőbe | Grid Girls - Hostess, Modell, Szexy lányok, képek, videók, rendezvények, magazin, promoció
Villámcsapás Estorilban

Villám csapott a fiatal versenyzőbe

2011. május 1. vasárnap

A Portugál Nagydíj egész hétvégéjére esőt jósoltak a meteorológusok. Szerencsére nem lett teljesen igazuk, bár idén sem úsztuk meg szárazon. A legnagyobb vihar péntek délután érte el a pályát, épp, amikor a Rookies Cup időmérője zajlott. Mekkora az esélye annak, hogy egy villám pont a pályán csapódjon be, ráadásul az egyik versenyzőbe? Azt nehéz lenne megmondani. De megtörtént.

Csütörtökön még verőfényes napsütés és 30 fok volt az estorili pályán. Pénteken sem sokon múlott, hogy az egész nap esőmentes legyen, de végül a Moto2-esek második szabadedzése előtt esni kezdett.

Negyed öt után nem sokkal pedig szó szerint leszakadt az ég, akár csak a tavalyi versenyhétvégén, amit ugyebár októberben rendeztek. Úgy tűnik tehát, mindegy, hogy a MotoGP mezőnye az év mely szakaszában látogat a Lisszabontól 30 km-re fekvő pályára. A különbség talán csak annyi, hogy 2010-ben hatalmas szélvihar is kísérte az égi áldást.

De térjünk vissza a péntek délutánra! Rövid idő alatt embertelen mennyiségű víz zúdult alá dörgések és villámlások kíséretében. Személy szerint én épp Casey Stoner sajtótájékoztatóján voltam, amikor egy hatalmas csattanás jelezte, a közelben villám csapódott be.

Ugyanebben a pillanatban a Red Bull Rookies Cup versenyzői a pályán köröztek első időmérő edzésükön. Akkor még senkiben sem merült fel, hogy ennyire közel ért földet a villám.

A videó-felvételeken látható, hogy villám háromfele ágazott a földet érés előtt. Egyik lába, a 16 éves Deci Cudicba csapódott bele. Az osztrák fiú elesett, és az eszméletét is elveszítette. Természetesen azonnal kórházba szállították, ahol az MR még másnap is feszültséget mutatott ki agy- és testsejtjeiben.

Szerencsére nem lett komolyabb baja, bár a pénteki nap teljesen kiesett az emlékezetéből. De vérbeli versenyzőhöz méltóan, vasárnap már indulni akart a Rookies Cup második futamán.

A villámcsapás erejét mutatja, hogy az osztrák mögött haladó pilóták közül többeknek is rövid emlékezet-kiesése van, nem tudják, hogyan kerültek le a pályáról. Az ausztrál, Arthur Sissis onboard kamerája is kisült.

A villám másik lába a hetes kanyar aszfaltozott bukóterét érte, ahol megolvadt az aszfalt, és egy 12 centiméter átmérőjű lyuk is keletkezett, amit még aznap helyre is hoztak.

Fotó: Kovács Niki

Villámcsapás Estorilban Közelről

Villámcsapás Estorilban Közelről

Címke: , ,

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.

Sidebar

Shopmanager.hu