Debrecen Speedway Salakmotoros Bajnokság | Grid Girls - Hostess, Modell, Szexy lányok, képek, videók, rendezvények, magazin, promoció
Salakmotor bajnokság – Debrecen (képes beszámoló)

Salakmotor bajnokság – Debrecen (képes beszámoló)

2011. október 25. kedd


Maradt a papírforma a salakmotoros egyéni magyar bajnokság debreceni zárófordulóján, hiszen a sorozat első két fordulója után vezető Magosi Norbert a gázvezeték utcai stadionban magabiztos motorozással győzött, s így megszerezte pályafutása első bajnoki címét.

(Érdekesség, hogy Magosi ebben a szezonban három ország legjobbja lett, Magyarország mellett Argentínában és Szlovákiában is a dobogó legfelső fokára állhatott. Ugyanilyen bravúrt először Adorján Zoltán vitt véghez 1995-ben, amikor argentin, német és magyar bajnok lett.)

A viadal előtt szintén az aranyéremre aspiráló Szatmári László teljesítményén meglátszott, hogy legutóbb nyolc hete ült motoron, így reális esélye nem volt legyőzni Magosit, igaz bemotorozta magát a döntőbe, de ott már nem tudott meglepetést okozni, Magosi, Tabaka és a szlovén Matija Duh mögött a negyedik helyen zárt.

A bajnoki széria első versenyét sérülés miatt kihagyó címvédő Tabaka József számára az volt a tét a cívisvárosban, hogy megszerzi-e a dobogó harmadik fokát, amihez a korábbi magyar bajnok Stefáni Attilát kellett legyőznie. Tabaka a verseny egészét tekintve négy futamgyőzelmet és két második helyet szerzett (mindkétszer Magosi előzte meg), de ez így is elég volt a második pozícióhoz, ami meghozta az összesítés pontvadászat harmadik helyét a debreceni motoros számára.

A 2011-es bajnoki idény utolsó megmérettetése nemcsak azért volt különleges, mert ez volt az első légpalánkkal felszerelt debreceni viadal, hanem amiatt is, mert nem startgépes, hanem zászlós indítással vágtak neki a versenyzők a futamoknak. A kuriózumnak számító startoknak az volt az oka, hogy az indítótoronyban zárlat miatt tönkrement az a vezérlő egység, ami működteti a startgépet. Kiemelendő, a startbíró által végzett zászlós indítások során mindössze egy hibás indítást láthatott a publikum.

3.-döntő forduló végeredménye:
1. Magosi Norbert 11+3+3 (2,3,3,3)
2. Tabaka József 11+3+2 (3,3,3,2)
3. Matija Duh (SLO) 9+2+1 (1,2,3,3)
4. Szatmári László 8+2+0 (3,2,2,1)
5. Benkő Roland 7+1 (3,2,2,0)
6. Stefáni Attila 7+0 (2,1,2,2)
7. Tihanyi Sándor 5+1 (0,1,1,3)
8. Nagy Patrik 6+b (1,3,1,1)
9. Samo Kukovica (SLO) 4 (2,1,k,1)
10. Manuel Hauzinger (A) 3 (1,0,0,2)
11. Denis Stojs (SLO) 2 (0,0,1,1)
12. Papp Péter 0 (0,0,0,0)

Futamról-futamra:
1.Benkő,Kukovica,Nagy,Stojs
2.Tabaka,Magosi,Hauzinger,Papp
3.Szatmári,Stefáni,Duh,Tihanyi
4.Magosi,Benkő,Stefáni,Stojs
5.Tabaka,Duh,Kukovica,Hauzinger
6.Nagy ,Szatmári,Tihanyi,Papp,
7.Duh,Benkő,Tihanyi,Papp
8.Tabaka,Szatmári,Stojs,Kukovica(k)
9.Magosi,Stefáni,Nagy P,Hauzinger
10.Magosi,Tabaka,Szatmári,Benkő
11.Tihanyi,Hauzinger,Stojs,Papp
12.Duh,Stefáni,Nagy P.,Kukovica
Elődöntők :
13.Tabaka,Duh,Benkő,Nagy(b/4)
14.Magosi,Szatmári,Tihanyi,Stefáni
Döntő:
15.Magosi,Tabaka,Duh,Szatmári

Magyar Köztársaság Nemzetközi Egyéni Bajnokság végeredménye:
1. Magosi Norbert 34
2. Szatmári László 28
3. Tabaka József 24
4. Stefáni Attila 23
5. Benkő Roland 21
6. Matija Duh (SLO) 14
7. Tihanyi Sándor 13
8. Manuel Hauzinger (A) 13
9. Nagy Patrik 10
10. Martin Gavenda (CZ) 8
11. Fekete Sándor 7
12. Samo Kukovica (SLO) 7
13. Nagy Róbert 6
14. Denis Stojs (SLO) 2
15. Szegvári Róbert 2
16. Papp Péter 1

Forrás: Debrecen Speedway


Fotó: Kocsis Péter

Címke: , , , ,

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.

Sidebar

Shopmanager.hu