Monacói előretekintés – nyerhetnek e az utcai harcosok? | Grid Girls - Hostess, Modell, Szexy lányok, képek, videók, rendezvények, magazin, promoció
gridg02

Monacói előretekintés – nyerhetnek e az utcai harcosok?

2011. május 27. péntek

Képes lesz Sebastian Vettel (Red Bull) bővíteni a „nyerési listáját” a hétvégi Monte Carlói hétvégén? Vagy, majd az egyedülállóan szűk kis kör a Monacói Hercegségben esélyt ad a McLarennek, a Ferrarinak, a Mercedesnek vagy épp a Renault-nak, hogy első helyen végezzen a versenyen?

Az idei öt versenyből négy győzelemmel és a 2010-es Mark Webber  győzelemmel  az uralkodó világbajnok indul favoritként a futamon.

„Figyelemre méltó egy F1-es kocsival körözni Monacóban,” mondta Vettel. „Ez egy teljesen egyedi pálya és nagy kihívást jelent a versenyzők számára. Olyan keményen kell menni, mint egy normális pályán, de a legkisebb hiba is nagyon megbosszulhatja magát. A rajtrácson elfoglalt hely nagyon fontos, mert ez meg tudja határozni a versenyed, mivel Monacóban hagyományosan nehéz előzni. Az időmérő folyamán nehéz kezelni a forgalmat. Ez az év egyik csúcspontja. Jól teljesítettünk itt múlt évben, és remélem idén is erősek leszünk.”

Webber sem szeretne mást, mint megismételni tavalyi sikerét. „Ez az egyik legrangosabb esemény az év folyamán,” mondja. „Sok kérdés merült fel a versennyel kapcsolatban, például hogy fognak a gumik viselkedni, és a stratégia is itt lehet a legbonyolultabb az év folyamán. Minid úgy tűnik, hogy nem leszek elég jó ezen a versenyen, mégis versenyzőkén ide kötnek a legkedvesebb emlékeim. Ez egyértelműen egy igényes utcai pálya, amely hihetetlen koncentrációt és nyugalmat igényel a versenyzőktől a hétvége folyamán, kezdve a csütörtöki edzésekkel.”

A McLarenes duó is tudja, mi kell ahhoz, hogy nyerjenek.

„Szeretem Monacót,” mondja Lewis Hamilton. „Emlékszem, amikor ezt a versenyt néztem gyerek koromban, ez egy olyan hely, ami igazán bemutatja amiben a Formula1 igazán jó: teli gázzal versenyezni a világ legkeményebb és legjobb pályáján.”

„A spanyol sikerek után, nagyon várom a monacói versenyt, mert úgy gondolom, hogy egy teljesen más versenyt fogunk látni az előző évekhez képest. A DRS, KERS és a Pirelli gumik kombinációjával egy kemény versenyben reménykedek, és szeretnék látni néhány előzést is ebben az évben.”

A bokszutcához tett DRS zónára reagálva hozzátette: „Azt hiszem, hogy ez mindössze 300 méter, így ez nem elég, hogy elég előnyre tegyünk szert egy előzéshez. Szerintem az aerodinamika, csak akkor kezd el megfelelően működni, mikor már elérjük a Ste forduló fékezési zónáját, ezért nem hiszem, hogy a DRS sok előzést fog elősegíteni.”

A Ferraris Fernando Alonso vigyorogva hozzátette: „Lehet, hogy négyen fogunk egyszerre érkezni a Ste kanyarhoz!”

Hamilton úgy véli, hogy a Pirelli lágy és (idén először) szuper lágy gumiknak a szereplése fogja a legnagyobb szerepet játszani az előzésekben, illetve, hogy a használt gumikat mikor fogják használni a verseny folyamán.

„Valószínűleg ők adják meg majd nekünk az izgalmat és a legnagyobb esélyt az előzésre. Azonban úgy gondolom, hogy a lágy és a szuper lágy keverékkel nem teszünk szert akkora előnyre itt, mint Törökországban, én mégis azt hiszem kevesebb hiba lesz majd a gumikból adódóan. Nem gondolom, hogy a kanyarok olyan rosszak lesznek, mint ahogy az emberek gondolnák, mert hozzászoktak a gyors kanyarokhoz, Monaco pedig egy igen lassú pálya, így nem fogunk látni olyan fejlesztéseket, mint a törökországi nyolcas kanyarban.

A McLarenes Jenson Button nyert itt 2009-ben. „Monaco a legfényűzőbb és a leg történelmibb verseny a naptárban,” mondta. „Itt nyerni igazi teljesítmény volt, ami az egész életen át tartó álom, és továbbra is a kedvenc nagydíjgyőzelmem lesz. Nagyon különbözik itt egy kör a barcelonaitól, ami egy gyors, nyitott és áramló, aztán pár nap múlva Monacóban – ami a leglassabb, legszűkebb és legnehezebb pálya a naptárban.”

„A első köröd közben a bokszból kijövet, a gyorsulás hihetetlen és a korlátok túl közelinek tűnnek! De jobban készülve, mint egy másik versenyre, könnyedén összpontosíthatsz. Mégis, ez egy intenzív, enyhén hihetetlen érzés.”

„Rebesgetik, hogy a KERS használata nem mutatkozik meg a köridőkön Monacóban, mert úgy gondolod, hogy nem lehet eléggé kihasználni az egyenesekben adódó plusz erőt. Azonban a szimulációink azt mutatták, hogy ér annyit Monacóban is, mint bárhol máshol, ami szintén pozitív, mert szerintem a Mercedes-Benz KERS-e a legjobb a Formula 1-ben.”

Míg Button ( és mindenki a McLarennél) biztos akar lenni a rajt előtt eltávolították a melegítő takarókat a kerekekről, Alonso elszánt, hogy elkerüli a súlyos hibáját, mint tavaly Massanetben.”

„Egy egy igen speciális verseny a naptárban”, nyilatkozta a Ferrari sztárja. „Bármi megtörténhet ott. Persze, tudjuk, hogy a leszorító erő itt a legfontosabb ezen a pályán, de ez volt az oka, hogy tavaly versenyképesek voltunk. Nem gondolok a bajnokság feladására öt futam után, az időmérőn nagyon fontos a helyezés, de bármi megtörténhet, ebben biztos vagyok.”

A kínai, török és barcelonai többszörös bokszkiállás után a Pirelli úgy gondolja, hogy a megállások itt nem befolyásolják annyira a köridőket, illetve a pozíciókat.

„Monaco az egyik olyan pálya, ahol ha megcsúsznak, vagy kipörögnek a kerekek, akkor nehéz helyzetben leszel,” mondta a Pirelli motorsport igazgatója Paul Hembery. „Ez akkor következik be, mikor egy lassú kanyar után gyorsítasz és megcsúsznak, így sok tapadást veszt az abroncs, ezért hoztuk a lágy és szuper lágy keverékeket, hasonlóan ezeket szeretnénk vinni Kanadába is.”

„Ha egy olyan gumiabronccsal mész, amely túl kemény keverékű és nem ad elég előnyt, akkor a kerekek kipörögnek és túlságosan fogyasztja a gumiabroncsot és kifejezetten a nyilvánosság számára nehéz megérteni, hogy a kemény keverék többet bír, nem számít, mit teszel vele. Ez összetettebb, annál minthogy a kerekek mennyit pörögnek.”

Ahogyan tavaly, amikor alig esett az eső, most az előrejelzés szerint lehet esély zivatarra egész hétvégén. Szerdán lehetnek zivatarok  és a hőmérséklet nem haladja meg a 21 fokot. Ez lesz a pénteki szabadedzésig, majd a hétvégére 17 alá esik.

A pályán történt változások a következők: kigyulladt egy teherautó kedden a Ste kanyarban, ezért újraaszfaltozták szerdán, és kijavították a tengerparton a rázókövek hibáit is. Ezen felül, biztonsági okokból az alagútban tiltott a DRS használata a szabad edzéseken és az időmérőn.

„A monacói pálya vezetése lehetővé tesz a pilótáknak levágni a rázóköveket az alagút kijáratánál, illetve az uszoda második felénél,” magyarázta a FIA versenyigazgatója Charlie Whiting. „Ahhoz, hogy a versenyzők ne tudjanak előnyre szert tenni ezeken a helyeken, ebben az évben magasabb rázóköveket és fekvőrendőröket helyeztek el ezekben a szakaszokban.”

Forrás: http://www.formula1.com

Címke: , , , , , , , , , ,

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.

Sidebar

Shopmanager.hu