2012. október 16. kedd
Legeredményesebb női gyorsasági motorversenyzőnk ismét bizonyította, hogy helye van a versenypályákon, még akkor is, ha erre idén nagyon kevés lehetősége volt.
Niki a magyar bajnokság utolsó versenyén második helyen végzett a Superstock600-as kategóriában, miután a verseny felében ő haladt a mezőny élén.
A Pannónia-ringen ért véget a gyorsasági motoros magyar bajnokság 2012-es szezonja, ami a tavalyiakhoz hasonlóan szintén nem a tervezettek szerint zajlott. A szövetség az utolsó pillanatban Szlovákiába vitte az utolsó előtti fordulót (az elsőhöz hasonlóan), majd a szezonzáró versenyt is elhozták a Hungaroringről.
A versenyzőlányt érzékenyen érintették ezek a változások, mivel egy külföldi versenyre való kijutás duplájára emeli a szükséges anyagi hátteret, de még a Pannónia-ringre is csak kölcsön szállítójárművel tudott lejutni.
Éppen azért az idei öt versenyből csak hármon tudott részt venni, ráadásul egyszer a motorja is cserbenhagyta, így kölcsönmotorral teljesítette a hungaroringi fordulót.
De beszéljünk a pozitívumokról! Azaz, arról, hogy kétszer is a dobogón végzett, most annak második fokán. Ezek az eredmények (és amiket korábban elért) szerencsére nem szorulnak színesítésre sem hangzatos szalagcímekre, önmagukban értékesek. Éppen ezért meséljen maga az érintett a történtekről:
„A júniusi verseny óta csak egyszer ültem motoron, mivel nem volt miből megcsináltatni az R6-osomat. Mintha ez nem lett volna elég, egy elhúzódó sérülés is hátráltat már hetek óta. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Kovalenko Klinika minden orvosának, és a Sportkórház fizioterápiás részlegének, mert nélkülük nem tudtam volna végigmenni a futamon, és ilyen szép eredménnyel zárni a hazai szezont.
Az októberi hűvös időjárás nem a legideálisabb a motorozáshoz, pláne, ha nincs megfelelő gumid. Kényszerűségből a kelleténél puhább abroncson vágtam neki a versenynek, ami azt jelentette, hogy az elején kellett nagyon odatennem magam, mert tudtam, az utolsó körökben, főleg a jobbos kanyarokban már gondok lehetnek. Két körrel a leintés előtt meg is előzött a későbbi futamgyőztes (aki egyébként az edzések során is végig gyorsabb volt), és én nem tudtam ritmust váltani sem a gumik, sem a vállam miatt.
Nagyon boldog vagyok, hogy a tavalyi évhez hasonlóan egy második hellyel sikerült zárnom a szezont, ráadásul a táv felében vezettem.” – mondta Niki.
A csapat mostantól gőzerővel a jövőre koncentrál, és bíznak benne, hogy a folyamatban lévő tárgyalások sikerrel záródnak majd.
„Természetesen évközben sem ültünk a babérjainkon, folyamatosan keressük a lehetséges támogatókat. E mellett az edzés és a munkakeresés tölti ki a hétköznapjaimat. Igen, pont ugyanolyan nehézségekkel küzdök én is, mint a nem sportoló „civilek”.
Éppen ezért végtelen hálával és köszönettel tartozom azoknak a cégeknek, aki támogatnak a versenyzésben, vagy épp könnyebbé és szebbé teszik a hétköznapjaimat. A szurkolók mellett ők adnak nekem erőt a folytatáshoz.” – tette hozzá.
Hogy kik ezek a cégek?
Támogató: Tissot. Együttműködő partner: Dunlop, Déli Városkapu Kft., Hungaroring, Shoei, CLB, Bódis Exhaust System, Danger Bikes, Mike Airbrush, Fitness Factory, GiryaFit, GAS, Hajas Szalonok, Glamorous DaySPA – Xtreme Lashes, Kovalenko Klinika, Celebshop.eu, L’oreal, Nail Selection, Dent Elite, Tork, Pannónia-ring, Ciao Mario Étterem, Camera Kft, MyActionCam, Nyomtatas.hu
Szöveg: Kovács Niki press
Kép: Lehotzky István, KNp
Címke: Kovács Niki, Motorsport
Minden jog fenntartva © 2025 Grid Girls – Hostess, Modell, Szexy lányok, képek, videók, rendezvények, magazin, promoció / Üzemeltető / Médiaajánlat | Információk: Felhasználási és adatkezelési szabályzat | Facebook / Koktélreceptek, sztárinterjúk: www.koktelrecept.hu | Médiapartner: www.medioworks.com / Partnerek: Hirdessen itt! | Írjon nekünk: info[kukac]gridgirls.hu / Tartalom: Grid Girls oldal tartalma http://tagboard.com/gridgirls